Mimikri

Hallottad már azt a kifejezést, hogy 𝐦𝐢𝐦𝐢𝐤𝐫𝐢?

 A mimikri az evolúció során alakult ki, s azt jelöli, mikor egy élőlény felveszi vagy leutánozza azaz mímeli egy másik élőlény viselkedését, mozgását, külalakját, sőt, adott esetben szagát is. A jelenség nem kizárólag az állatvilágban figyelhető meg, az egyedfejlődés során rengeteg növény is megtanulta az utánzás művészetét, sőt van egy rossz hírem, mi emberek is pontosan ugyanígy működünk.



 Amikor igyekszünk megérteni valakit, együtt érzünk vele, illetve úgy cselekszünk, ahogy azt a környezetünk elvárja, 

amikor be akarunk illeszkedni egy adott közösségbe, akkor tulajdonképpen magunkba szívjuk, magunkra vesszük a környezetünk viselkedését, nézőpontját. 

Ahelyett, hogy saját nézeteink szerint működnék, a mások valóságát teremtjük meg a saját életünkben is. 

 Hányszor mondjuk, hogy "én nem akarok olyan lenni, mint xy, én nem akarok adott dolgokra úgy reagálni, mint Ő", és eközben pontosan ugyanazt csináljuk. A szemfülesebbje nyakon csípi eközben magát, de sokan még észre sem veszik.

Annyit érzékelnek csak az egészből, hogy nagyon "szorít a cipő", de mindkét esetre az a jellemző, hogy nem tudunk kilépni ebből a helyzetből. 


Van egy jó hírem! 

Van megoldás!

𝐀 𝐳𝐬𝐞𝐧𝐢á𝐥𝐢𝐬 𝐞𝐧𝐞𝐫𝐠𝐞𝐭𝐢𝐤𝐚𝐢 𝐦𝐢𝐦𝐢𝐤𝐫𝐢 𝐭𝐞𝐬𝐭𝐤𝐞𝐳𝐞𝐥é𝐬. 

Ez egy gyengéd, működésmechanizmusában a kineziológiai oldáshoz hasonló kezelés, ami az egész rendszerünkkel foglalkozik.

Mindig azokat a területeket érinti, amik a felszínen vannak, és a legkönnyebben tudnak változni. Nem kotorászik a mélyben, szépen, mint a hagymahéj, lefejtődnek rólunk a másoktól átmásolt viselkedés és gondolkodásmodulok. 


Mikor kelhet neked a mimikri kezelés?

  • Amikor folyamatosan aszerint hozod a döntéseidet, aszerint cselekszel, hogy mit fog hozzá szólni a környezeted. S ki fog megszólni azért, mert úgy cselekszel, hogy az neki nem tetszik?
  • Ha úgy érzed, hasonlóan viselkedsz, mint a szüleid. Olyan külső megjelenésed van, hasonlók a gesztusaid, a mimikád, a szokásaid?
  • Vagy éppen ellenkezőleg, folyamatosan szembemész a szüleid választásaival, folyamatosan kényszerpályán tartva a döntéseidet?
  • Amikor azt érzed, hogy megrekedtél, nem tudsz szabadon dönteni az életedről. Valami gát miatt nem lehet ezt vagy azt megtenni, pedig Neked fontos és lényeges lenne.
  • Amikor olyan véleményt fogalmazol meg, aminek az okát nem is tudod. Mert átvetted őket a tanáraidtól, a szomszédoktól, a munkatársaktól, az ismerősöktől, korábbi barátaidtól, vagy akár a médiából? 
  • Sok esetben testi fájdalmak mögött is olyan berögzült vagy átvett érzések és működésmódok vannak, amiket átvettél másoktól.

Ez a testkezelés segít abban, hogy végre abbahagyjuk mások valóságának utánzását, s elkezdjük a saját választásaink alapján élni az életünket.


Hogyan zajlik a Mimikri testkezelés?

A testkezelés egy masszázságyon fekve történik.

Ruhában, kényelmesen, puha takaróval betakarva fekszel. Közben én a megfelelő pontokat érintem meg a testeden.


A kezelés időtartama: 20-30 perc

Ára: 5.000 Ft 


A kezelésre jelentkezés előtt kérjük elolvasni a következőket:
Gyógyító és egészségügyi tevékenységet nem végzek/végzünk. Törvényesen ma Magyarországon csak orvos gyógyíthat. Tevékenységem/Tevékenységünk semmilyen formában nem minősül egészségügyi tevékenységnek. Az általam/általunk is végzett kezelések az MNS egyéb személyi szolgáltatás tevékenységi körökbe tartozik.

Valentovics Réka
Minden jog fenntartva 2023
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el